Mese egy kicsi kézről...

"Volt egyszer egy kicsi kéz. Egyik reggel úgy döntött, hogy valami hasznos dolgot fog tenni. Segíteni fog másoknak, másokon. Már épp indulni készült, amikor a kicsi láb így szólt hozzá:
- Ne menj egyedül, várj, én majd elviszlek!
- Rám is szükségetek lesz, ha beszélni kell. – mondta a száj, és ő is menni akart.
- De hogy fogjátok meglátni a szenvedőket, ha én itthon maradok? – kérdezte a szem és ő is csatlakozott a többiekhez.
A kicsi szív nagyot dobbant. Mivel ő volt a legérzékenyebb mind közül, el is szomorodott, hogy őt nem is hívják. Meghallotta a fül a kicsi szív sóhaját, s ezt mondta.
- Én hallom a sóhajokat, és azt is, ha valaki sír. Én is veletek megyek. De a kicsi szív nélkül nem mehetünk sehova. Ő az, aki együtt tud érezni a szenvedővel.
- Menjünk együtt! – jelentette ki örömmel a kicsi kéz. Milyen jó, hogy nem kell egyedül menjek, gondolta magában, és boldogan útnak indultak.
A szem már az első utcasarkon észrevett egy koldust. Szólt a lábnak, hogy álljon meg.
A szív megremegett, mikor látta a didergő koldust.
- Nincs pénzünk!- ijedt meg a kéz. Nincs mit adjunk neki.
- Bújjunk oda hozzá jó szorosan és melegítsük meg!- javasolta a szív nagy örömmel.
Így is tettek. Megmelegítették a koldusnak nem csak a testét, hanem a lelkét is a szeretetükkel. A koldus hálálkodott. A fül elmondta a többieknek, a koldus szavait. Nemsokára továbbmentek.
A utca túloldalán a szem megpillantott egy öreg nénit, aki meggörnyedt a sok csomag alatt. A láb odafutott, a kéz pedig átvette a teher felét. A nénike mosolygott, a kicsi szív erre nagyot dobbant. Hazakísérték. A nénike nagyon hálás volt.
Épp haza indultak, amikor a kihalt utcán, a járdaszélén ülve, a szem egy gyermeket pillantott meg.
- Odamegyek.- mondta a láb.
- Sír! – mondta a fül
- Miért sírsz? – kérdezte a száj.
- Már nincs senkim! – zokogta a gyermek.
A szív nagyon szenvedett.
- Elkéstünk!- kiáltott a kéz.
Odakuporodtak a gyermek mellé. Nem tudtak adni semmit neki. De a kicsi szív nagyon szeretett. A kicsi szem könnyezett. A kicsi fül és láb csendben ültek. A kicsi száj hallgatott. A kicsi kéz MEGÖLELTE a gyermeket. És együtt ültek az utca kövén!"

Luca napi népszokások

A jeles nap névadója Szent Lucia. Ma már az egyház nem tartja történeti személynek, csak legendai alaknak. Eszerint a hölgy egy előkelő Szicíliai családból származik, fiatalon felvette a keresztény vallást. Szüzességet fogadott, hogy életét Krisztusnak szentelhesse, majd mártírhalált halt hitéért. Példamutató tisztasága és alázatos élete folytán nevét a fény (lux) szóval is kapcsolatba hozták.

A magyar néphitben Luca egyben jóságos és boszorkányos szent. Ez utóbbi szerint akik a nevenapján tiltott munkát végzett /(fonás, szövés, lúgzás, kenyérsütés stb /, azt kegyetlenül megbüntette.
Jóságosként  Luca-napon a család minden tagjának sütnek egy lucapogácsát, és egyikbe pénzdarabot rejtenek el. Aki ráharap, szerencsés lesz.

A népszokások közül legismertebb a Luca széke. Ez a szabályok szerint készített bútor köti össze Lucát karácsonnyal.
13 napig, 13 meghatározott fadarabból készült. – "Lassan készül, mint a Lucaszék".
Elkészülte után December 25-én az éjféli misére a „mesterek” a kabátjuk alá rejtve lopták be a templomba a széket, majd ráállva, megláthatták az álcázott boszorkányokat. A rontás elkerülésére el kellett menekülni előlük, és a zsebükben vitt mákot szét kellett szórni, hogy a boszorkányok azt szedegessék. Otthon  tűzre került a szék, a tűzben a sok kis fadarab sikoltozni kezdett és ha csend volt karácsony hajnalán, még hallhatták  a fadarabok jajgatását is, mert ez a tűz a boszorkák végét jelentette.  Ezután a kulcslyukba fokhagymát kellett dugni, a kést a bal ajtófélfába vágnia, a söprűt pedig keresztbe állítania, hogy minden rontástól védve legyen.
Luca-naptár: a Lucaszék készítésének 12 napja a következő év 12 hónapjának időjárását határozza meg.
Luca-búza: a jeles napon búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében. a A kikelt búzával a jövő évi termést jósolták, az adventi oltárt díszítették.
Lucázás vagy kotyolás: hajnalban a gyerekek kísértetmaskarában körbejárták a házakat, és lopott fán vagy szalmán térdepelve Luca napi mondókákkal / “Luca, Luca, kitty-kotty!”/ bő termést és jószágszaporulatot ígértek kisebb ajándékokért cserébe, és átkokat, ha nem kapnak ajándékot.
Ezek a legismertebb Luca napi szokások, de ahány táj, annyi népszokás ékesíti e jeles napot. Például a világító Luca-tök, szerelmi jóslások, a tyúkok "serkentése", hogy több tojást tojjanak, ebből a célból a kakassal erőset (fokhagymát, borsot) etettek, hogy jobban keressék a tyúkot. Stb-stb.

Források: Jeles napok, népszokások, Magyar Néprajzi Lexikon, Wikipédia.