Halloween, Mindenszentek napja, Halottak napja

A halloween eredete a római időkre nyúlik vissza, amikor a rómaiak elfoglalták a Brit-sziget jelentős részét. A római hódítások során Gallia integrálódott a Római Birodalomba, így a kelta kultúra ünnepeinek elemei kezdtek a római ünnepek hagyományaival összemosódni. A pogány kelta hagyományok közt szerepelt az őszi samhain ünnep, amit a kelta napisten tiszteletére rendeztek. Ekkor a mai Nagy-Britannia és Észak-Franciaország területén élő kelták megünnepelték a kelta újévet, amely október 31. éjszakájára esett, és megköszönték a napistennek, hogy a földet és a termést gazdaggá tette.

Úgy hitték, hogy ezen az éjszakán az elmúlt évben meghaltak lelkei összezavarhatják az élők életét, mivel a lelkek ezen az éjjelen vándorolnak a holtak birodalmába. Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék vándorlásukat. A kereszténység elterjedésével később Halloweennek nevezett pogány kelta ünnep napjának éjszakája jelentette a sötétség kezdetét, mert a kelták úgy hitték, hogy a napisten Crom Cruach ekkor a halál és a sötétség istenének fogságába kerül. Október 31-én, az újév előestéjén Samhain összehívta a halottakat, akik különböző formákban jelentek meg: rossz lelkek, gonosz állatok figuráit öltötték magukra. A kelta papok egy hegytetőn, a szent tölgy alatt gyülekeztek, tüzet gyújtottak és termény- és állatáldozatokat mutattak be, majd a tűz körül táncoltak. Reggel minden családnak adtak ebből a parázsból, hogy új tüzeket gyújthassanak velük, melyek elűzik a gonosz szellemeket és melegen tartják az otthonokat.

A belsejében mécsessel világító töklámpás lett az idők folyamán a Halloween legfontosabb kelléke, illetve tradicionális szimbóluma. A faragott sütőtök először az aratási idényhez kapcsolódott, jóval azelőtt, hogy a Halloween jelképévé vált volna az Egyesült Államokban. A kivájt töklámpás angol elnevezése „Jack O'Lantern”, azaz „Lámpás Jack”.

Töklámpás legendája

Egy ír legenda szerint nevét egy Jack O'Lantern nevű részeges kovácsról kapta. A legenda szerint egy szép napon odament a részeges Jackhez az ördög és hívta a pokolba, de előtte felajánlotta, hogy igyanak még meg egy italt. Jack azonban nem akart vele tartani, ezért hát furfangos cselt eszelt ki. Ravasz módon megkérte, hogy válasszon egy almát az almafájáról, mire az ördög felmászott a fára. Jack tudta, hogy mitől fél az ördög, ezért a fa oldalára egy keresztet rajzolt. Az ördög nagyon megrettent a kereszttől és nem is mert lemászni, kénytelen volt a fa ágán kucorogni. Az ördög addig-addig egyezkedett a furfangos kováccsal, míg az megígértette vele, hogy ha leengedi a fáról, cserébe gondoskodik róla, hogy Jack (aki életében sok rosszat tett) ne kerüljön a pokolba. Jack ekkor megengedte hogy lemásszon a fáról az ördög - aki abban a pillanatban el is tűnt. Azonban amikor Jack meghalt, lelke a menny és a pokol között rekedt: a mennybe nem engedték be, mivel élete során sokat részegeskedett és bűnös módon élt, de az ördög sem akarta a pokolba befogadni, mert nagyon haragudott Jackre a régi csínye miatt. Jack arra kérte az ördögöt, hogy legalább egy kis fényt adjon neki, hogy megtalálja a visszautat az élők világába. Végül az ördög megszánta és egy örökké izzó fadarabot dobott Jacknek a pokol katlana alatt lobogó tűz parazsából, amit nyugtalan lelkének szánt. Az izzó parazsat Jack egy kivájt takarmányrépa (rutabaga, svéd karórépa) belsejébe tette világító lámpásnak, s azóta lelke ennek a takarmányrépa-lámpácskának a fényénél keresi megnyugvását.

Mindenszentek ünnepe

November 01-én az üdvözült lelkek emléknapját ünnepeljük, ez a katolikus keresztény világban a mindenszentek napja.
                            Emlék az, ami itt suhan el velem messze, az éjben

                         Emlék ez a hajó, emlék a város emlék vagyok én
                         Elszáll és múlnak az évmilliók s nem lesz pillanat, egy se
                         Robogó légigép visszarohanó Lethe-hajók
                         Ablaka mellől lesve ki fekete ködben
                         Hogy egymást messe mégegyszer szempillantásra a két út
                         Elvillanva hogy lássalak s te is, és intsünk az ablakon át
                         Csak ennyit, szervusz, isten veled, isten veled! élet,
                         Ifjúság, remegő remény, mámor, félszeg, gyönge mosoly
                         Halk, tehetetlen kis tiltakozás az Éjszaka ellen

A Mindenszentek ünnepe a katolikus egyház saját ünnepe, ami a történelem folyamán összekapcsolódott az ősszel tartott ősi kelta Samhain pogány ünneppel is, amelyet azonban már az ókereszténység korában krisztianizáltak. A Samhain pogány ünnep jelentette a kelta népek számára az újév, valamint a tél és a sötétség kezdetét. Úgy hitték, hogy az ünnep éjszakáján az előző évben meghalt emberek lelkei összezavarhatják az élők életét, mivel az év során elhunyt lelkek ezen az éjjelen vándorolnak át a holtak birodalmába. Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék a vándorlásukat.[6][7] A keresztény közösségek a hetedik századtól kezdődően egyes helyeken elkezdtek ünnepet tartani az elhunyt valamennyi katolikus szent tiszteletére. Így a pogány halottakra emlékező ünnep Mindenszentek ünnepeként élt tovább.

Britanniának Rómával való kapcsolata idején több, a kelta ünneppel rokon római ünnep is egybemosódott, habár nem az őszi napéjegyenlőség körüli időpontban tartották. A római Feralia a holtak emléknapja volt, melyet február 13-21. között ünnepeltek. Virággal díszítették a sírokat, ételeket és sót helyeztek rájuk. Ideje alatt bezárták a templomokat, s nem kötöttek házasságot. Úgy hitték, hogy az elhunytak lelke ezekben napokban feljön a sírra, s fogyaszt az ételekből, mert szünetelnek az alvilági büntetések és a manesek (manes = elhunytak lelkei) is pihennek. Február 22-én pedig minden római család megülte a caristiát, a kölcsönös szeretet ünnepét és egymást megajándékozva, vidámsággal oldották föl a Feralia komorságát. A másik római ünnep a Pomona-nap volt, Pomonának a gyümölcstermésért felelős isteni szellemnek, a gyümölcsfák és kertek istennőjének, numennek az ünnepnapja.

IV. Gergely pápa, aki 835-ben egyetemes ünneppé tette a Mindenszentek ünnepét

A kereszténység elterjedésekor az őskeresztény gyakorlat az volt, hogy a Biblia kijelentéseivel ellentétes ünnepeket nem fogadtak el, így lehetőség szerint a keresztény szokásokat a pogány ünnepekhez igazították azok elsorvasztása helyett. Így ez a pogány ünnep a keresztény mindenszentek ünnepe lett (omnium sanctorum). III. Gergely pápa a 8. században a korábban május 13-án ünnepelt Szűz Mária és a mártírok (dedicatio Sanctae Mariae ad Martyres) emléknapját november 1-jére helyezte át.[8]

Írországban az október 31-éről november 1-re virradó éjszaka az All Hallow's Eve, „Mindenszentek éjszakája” nevet kapta. November első napja volt a keresztény ünnep napja, All Saints' Day (All Hallow's Day, „Szentek napja”). Később ez a kettő sok helyen összemosódott.

A keresztény Keleten már 380-tól megtartották az összes vértanú ünnepeként. A nyugati keresztény egyházban 609-től ünneplik, attól az évtől, amikor IV. Bonifác pápa Rómában átvette és május 13-án Mária és az összes vértanú tiszteletére felszentelte az eredetileg a pogány istenek tiszteletére épült Pantheont.

A 8. században III. Gergely pápa tette a "Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek" emléknapjává. 835-ben IV. Gergely pápa a mindenszentek ünnepét november 1-jére helyezte és egyetemes ünneppé tette, Jámbor Lajos frank császár pedig az egész Frank Birodalomban hivatalosan is elismertette.

A hagyomány szerint VI. Leó bizánci császár terjesztette ki az ünnep hatályát a vértanúkról minden szentre, miután templomot emeltetett szent életű felesége emlékére. Mivel azt nem engedték, hogy a templomot a császárnénak szenteljék, León úgy döntött, hogy a mindenszenteknek dedikálják.

Szokások

Sok európai országban – köztük Magyarországon és valamennyi magyarlakta területen – szokás, hogy az emberek meglátogatják és rendbe teszik elhunyt hozzátartozóik sírját, virágot visznek és gyertyákat, mécseseket gyújtanak mindenszentek napján, illetve a halottak napján. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a "temetők nagy keresztjénél", a "mindenki keresztjénél" elimádkozzák a mindenszentek litániáját, és megáldják az új síremlékeket. Magyarország egyes vidékein régebben harangoztattak is a család halottaiért. Magyarországon a sírok virágokkal és koszorúkkal való feldíszítése a 19. század elejétől terjedt el német katolikus hatásra. E szokást nem csak a katolikusok, hanem a protestánsok és a nem hívők is átvették. Mivel a krizantém fehér és színes változatai Mindenszentek és Halottak napja körül nyílnak, Magyarországon leginkább ez a virág az, amivel a sírokat díszítik. Az Ipoly menti falvakban, ha valaki nem tud elmenni a temetőbe az otthon gyújt gyertyát a halottja tiszteletére. Régebben azt figyelték, hogy kinek ég el hamarabb a gyertyája, mert a népi hiedelem szerint az hal meg előbb a családban akié előbb elalszik. Vannak, akik a gyertyagyújtás szokásáról kereszténység előtti eredetet feltételeznek. Ők azt tartják, hogy azért gyújtanak lángot a sírokon, hogy a tévelygő lelkek melegedni tudjanak a gyertyák lángja mellett, illetve, hogy visszataláljanak sírjaikba, és ne nyugtalanítsák az élőket.

Az ókori rómaiak őseiket és hőseiket istenként és félistenként tisztelték. A holtak tiszteletének szánt, róluk megemlékező ünnep már az ókori Rómában is létezett feralia néven. Február 22-én minden római család megülte a caristiát, a kölcsönös szeretet ünnepét, s egymást megajándékozva, vidámsággal oldották föl a feralia komorságát. A holtakról való megemlékezés az ókereszténység kora óta, a 3. századtól, minden liturgiában megtalálható volt a Szentmisében. Az egyházban először 998-ban ünnepelték önálló ünnepként a Halottak napját. Szent Odiló clunyi bencés apátkezdeményezése volt, hogy a mindenszentek napja után, amely az üdvözült lelkekre emlékezik, emlékezzenek meg valamennyi elhunyt hívőről is.

                           ha meghalok:
                  &nb